Üdvözlöm kedves Olvasó, a nevem Albert Tibor.

2014 óta én látom el a gyógypedagógiai teendőket a Szigetszentmiklósi Pitypang Óvodában.

Munkám alapvetően az SNI gyermekek ellátására irányul, azonban ezen felül megpróbálok minden gyermekre illetve óvónői/szülői jelzésre figyelni. Egy saját készítésű képességvizsgáló feladatsorral igyekszem kiszűrni azokat akiknek mielőbbi, és célzott fejlesztésre van szükségük, illetve tanácsokkal látom el a szülőket, miként tudják segíteni gyermekeik előremutató személyiségfejlődését.

Itt jegyzem meg: minden tiszteletem a szülőké, hisz munkájuk a legnemesebb, s tán legnehezebb tett az életben. Kérésem továbbá nem mindenkihez szól, csak azokhoz, akik felháborodnak szavaimon…

Eddigi munkám során immár többé-kevésbé fel tudtam mérni bizonyos kapcsolatrendszert, kapcsolattartási minőséget a szülők és az óvodai dolgozók között. Kissé elszomorít a jelenlegi helyzet. Azt tapasztalom ugyanis, hogy a szülők illetve hozzátartozók (szerencsére kis része), nem veszi elég komolyan az óvodai nevelők munkáját, nem veszi komolyan a nevelők észrevételeit a gyermekekkel kapcsolatban. Nem értem ezt a nagyfokú önbizalmat, amivel felül szeretnék bírálni a hozzáértők munkáját azzal, hogy eleresztik a fülük mellett a szavaikat. Az óvónők éveken át tanulták a gyermeklélektant, nem pedig csak hallottak róla. Továbbá hosszú évek tapasztalata építette ki bennük a meglátás, az észrevétel képességét. Mégis azzal kell szembesülniük, hogy időnkét olyan a hangjuk, mint a pusztába kiáltott szó. Nagy felelőtlenség ez, kedves szülők…

Számomra minden szempontból a gyermek az első, a gyermek fejlődése, és ezáltal a majdani problémamentes élete az, amit mindenkor az első helyen tartok számon, még akkor is, ha az értékrendemmel valakit megsértek. Tessék kérem, lehet fanyalogni a szavaimon, ez azonban engem nem zavar, mert ismétlem magam: a gyermek az első…

A megfelelő kommunikáció/információcsere is, alapfeltétele a hatékony személyiségfejlesztésnek.

Pozitív irányú előrelépést jelentene tehát, ha a szülők nem várnák meg a gyógypedagógiai véleményem, hanem az óvodapedagógusok, s munkatársaik szavára is hallgatnának. Azon emberek hangjára, akik szeretettel irányítják a gyermekeket a helyes viselkedési formák irányába.

Végezetül, s összefoglalásképpen: Nagy tévedés, hogy az óvodában csak gyermekmegőrzés folyik, mert NEM.

Az óvodában célzott fejlesztés történik, fejlesztés, ami a mindennapi életre készíti fel az apróságokat. Köszönet jár érte a nevelőknek, nem pedig flegmatikus elutasítás…

Albert Tibor